Köszönöm élet, hogy ismét elhúztad előttem a mézes madzagot. Megmutattad, hogy milyen érzés az, ha egy napig enyém a világ. Több mint két éve nem éreztem efféle törődést és gyengédséget, mint azon a csütörtök estén, majd péntek reggelen. De persze miért is lenne bármi folytatása ennek? Miért is alakulnának jól a dolgok utána? El kellett rántani azt a madzagot jó erősen, hogy aztán ismét még erősebben pofára essek. Még egyszer, kösz szépen élet, hogy ismét bebizonyítottad, hogy miért is vagy te olyan csodaszar. Hozzámbújt, álomba cirógatott, majd reggel csókkal ébresztett. Először azt hittem álmodom, de rájöttem, hogy ez a valóság. Minden pillantása, a személye, az egyénisége elbűvölt engem teljes mértékben. De egy nappal később rájöttem, hogy mégis csak álmodtam, hisz mindennek vége lett és nem szeretne tőlem többet. Bár gondolom ezt is, mint mindig mindent, én csesztem el. Van ennél még tényleg lentebb? Viszonzatlan vonzalom, hát persze... ez kellett még nekem... Összetörtem már teljesen ebben az érzelmi hullámvasútban. Hiányzik, de neki már eszében sem vagyok. Legyen végre vége mindennek.